Kinéztem az ablakon. Így még sose láttam. Egy kéménysarok mellé bújt, mégis mintha övé lett volna az egész égbolt. Ő volt az úr.
Egyben ismerős is volt. Hiszen mindig is, gyerekkorom óta ugyanilyen változó,a Hold.
Pont ahogy a mi utunk is. Ugyanazok maradtunk és ennek ellenére sok minden megváltozott.
Most már én is édesanya lettem. Habár a fiam még kisfiú, remélem ő is átélheti ugyanezt, amikor a múlt-jelen és a jövő egybeolvad egy végtelen percben.
Felnőttként is szükségünk van a már jól ismert érzésekre, mint ahogy korábban. Az emlékek érzelmek sorát szabadítják az emberekre és ez így is van jól. Kapaszkodjunk (ha lehetséges) beléjük és engedjünk egy kis időt magunknak átélni a pillanatokat. Ha kell , újra.
Ez történt épp velem.
Mosolyogva búcsúzom.
